| Amikor nem úgy történik ahogy szeretnéd.. |
Ebben az évben túl sok olyan esemény történt velünk, velem ami a mostani születésnapi koncerti napon lévő hószakadás miatt végül a teljes megtöréshez vezetett......
Sajnos sok mindenről nem tudtok, nem tudhattok.....Ezért úgy gondoltam írok pár sort arról amit ebben az évben átéltünk..és átéltem (pár dolog csak rám vonatkozik..)Augusztus elején ,már nem tudom pontosan melyik napon, felhívott édesanyám telefonon a nyári munkahelyemen, hogy a pince ahol az összes hangszert, hangfalat, erősítőt, egyszóval minden zenecuccunkat tároljuk konkrétan 20 centis vízben áll csőtörés miatt.Nem akarok anyagiaskodni ezért nem írom le a kár összegét mindenki gondoljon amire akar...(minimum 6 nulla az egész zenekarra és Édesapám hangosító berendezéseivel együtt). Természetesen mindenre kötöttünk biztosítás, csak azt nem tudom, hogy minek. A biztosító több mint 3 hónapig húzta halasztotta az ügyet amire találtak valami kiskaput amiért nem kellett fizetniük nekünk, így a 300 ezer forint előleget is vissza kellett fizetnünk, amit azzal indokoltak, hogy meggondolatlanul küldtek ki és nem is jár!Még a mai napig nem tudom felfogni, hogy hogyan csinálhatnak az emberből hülyét ezek a mocskokos állatok..........Ja igen csak hogy tudjátok az OTP GARANCIÁNÁL VOLT BIZTOSÍTÁSUNK meneküljetek onnan!!! Kicsivel ez után mivel, hogy a saját cuccaim nagy részét le kellett cserélni pénz nélkül, teljesen át kellett variálnom az egész motyót. Aminek nem lett baja kénytelen voltam eladni. Ekkor derül fény arra a tényre, hogy a 300 ezer forintért vásárolt marshall fejem, amiért az egész nyaramat végigdolgoztam nem kaptam, nem eredeti így csak 80-90 ezer forintot ér. Szépen szólva átvágták a fejem! És igen ezek mellett több mint 3 hónapja készültünk erre a koncertre..pénzt időt nem kímélve!!! Mindenki nagyon lelkesen állt a dolgokhoz és ezúton is szeretném megköszönni mindenkinek a munkáját!!! Akik ott voltak élvezték és köszönjük, hogy eljöttek. Tökéletesnek indult minden, Vácról, Fehérvárról, Csákváról..meg még az rosseb tudja honnan jöttek volna vendégek ha..........na de itt van az a rohadt HA!!!!! Ha nem szakadt volna ez a kurva hó mint az állat!!! Természetesen nem hibáztatok senki nem is lehet...Ez volt az utolsó csepp a pohárban..személy szerint megtörtem, elegem van.....akár mit csinálunk, akár hogyan akarjuk valamiért nem jön össze mostanában semmi!!!! Remélem ki tudunk evezni ebből a rakás *-ból! Nagyon megérdemelné már az egész csapat, hogy végre egyszer úgy legyen ahogy elterveztük és nincsen semmi gubanc, hó, villámlás, akármi......... |